Két Európa bajnoki cím után törvényszerű volt egy kisebb visszaesés, ami 1984-ben meg is történt. De nem a németekről lenne szó, ha egy ismételt generációváltással nem álltak volna fel az évtized végére a padlóról és jutnak el a harmadik EB-címig. Mostani részünkben a 80-as, 90-es évek eseményei következnek az angliai EB-címig bezárólag.

1984, Franciaország - Kiesés a csoportból

A selejtezők során majdnem beütött az albán átok, mint ahogy azt már az első részben említettem. Vb-döntős, Eb-címvédő NSZK nagy bajban volt a csoport utolsó meccsén, a 23. percben vesztésre, a 79. percben pedig döntetlenre állt a teljes második félidőben tíz emberrel futballozó Albániával szemben Saarbrückenben, holott győznie kellett a kvalifikáció kiharcolása érdekében. Aztán a 80. percben Gerhard Strack az Eb-re fejelte a nyugatnémeteket, egyszersmind elszomorította az őket mindkétszer (!) felülmúló és ugyancsak 11 ponttal záró, de összességében rosszabb gólkülönbségű északíreket. A sors iróniája, hogy az Eb-n kerettagként még számításba vett kölni liberó ezt követően már sohasem szerepelt a Nationalelf-ben.

A sikeresen megvívott Eb-selejtezőket követően az 1984-es kontinenstornára címvédőként érkeztek, ám maga a torna már nem sikerült ennyire jól. A rossz előjelek már a Bundeliga nívójának csökkenésében is megmutatkoztak. 1984 tavaszára már egyetlen német klubcsapat sem maradt állva az európai kupákban. A sérülések sem kerülték el a keretet (Magath, Schuster, Hansi Müller), a helyükre behívott vízhordók pedig nem jelentetttek minőségi javulást (Rolff, Otten, Buchwald)

A csoportkörben a Portugália elleni nyitómérkőzésükön 0–0-s eredmény született, amit a Románia elleni 2–1-es győzelem követett, ahol Rudi Völler szerezte mindkét nyugatnémet gólt. A spanyolok ellen 1–0-ra kikaptak, ami a korai kiesést eredményezte. Derwall állásába került a kudarc.

1988, Németország - A hazai kudarc

Az Eb-kudarc után Franz Beckenbauert nevezték ki szövetségi kapitánynak a válogatott élére. A németek abban bíztak, hogy hazai pályán sikerül megnyerniük az 1988-as labdarúgó-Európa-bajnokságot. Rendezőként nem kellett részt venniük a selejtezőkben. Soha nem jött össze még erősebb mezőny az EB-n mint most, talán csak Írországot lehetett kihúzni az esélyesek közül.

A csoportkör során Olaszország ellen egy 1–1-es döntetlennel kezdték a tornát, amit a Dánia és a Spanyolország elleni győzelmek követtek, mindkét alkalommal 2–0 arányban diadalmaskodtak.

Az elődöntőben Hollandia ellen játszottak, ahol az 55. percben Matthäus büntetőjével megszerezték a vezetést, végül mégis a hollandok jutottak be a döntőbe Ronald Koeman tizenegyes-góljának és Marco van Basten találatának köszönhetően. Az utolsóban bizony vastagon benne volt Kohler. Az álmok szertefoszlottak, az elődöntő jelentette a végállomást a Nationalelf-nek a későbbi győztes hollandok ellen.

Beckenbauer-t sokan támadták a kiesés után, de mindeki elismerte hogy a jobbik csapat jutott a döntőbe. Sajnos. Az 1990-es VB-n viszont eljött a hollandokkal szembeni visszavágás ideje egy vb-címmel megfűszerezve.

1992, Svédország - Azok a mákos strandfocisták

1990. februárjában az 1992-es Európa-bajnokság selejtezőtornájának sorsolásakor az NDK és az NSZK egyaránt az 5. csoportba került. Azonban az újraegyesítésének folyamata már 1989-ben megkezdődött. A „két Németország” egyesítése már augusztusban megtörtént, noha a politikai értelemben vett egyesítést csak 1990. október 3-án deklarálták. A klubok és a játékosok korábban csatlakoztak a DFB-hez, és a bajnokság új idénye ez alatt már elkezdődött. Nyugat-Németország augusztus 29-én Portugália ellen egy barátságos mérkőzés keretein belül lépett pályára, amelyen a FIFA szabályainak értelmében nem léphettek pályára azok a játékosok, akik korábban az NDK színeiben voltak válogatottak. A Svédország elleni barátságos találkozón és a Luxemburg elleni Európa-bajnoki selejtezőn ugyanez volt a helyzet. Tervbe volt véve, hogy a korábban kiírt Kelet- és Nyugat-Németország közötti selejtezőt megrendezik barátságos mérkőzésként az újraegyesítést ünnepelve, azonban ezt a tervet törölték. Az első mérkőzés, amelyen az egységes Németország pályára lépett, és a korábbi NDK válogatott labdarúgók is szerepelhettek (úgy mint Matthias Sammer és Ulf Kirsten), a december 19-i Svájc ellen 4–0-ra megnyert találkozó volt.

A világbajnoki cím megnyerése után Beckenbauer leköszönt a kapitányi posztról, utódja az addigi segítője, Berti Vogts lett. A csapat a várakozásoknak megfelelően kijutott az 1992-es Európa-bajnokságra.

A tornán csoportmásodikként jutottak be az elődöntőbe a hollandok  mögött, ahol a házigazda svédeket ejtették ki 3–2-es győzelmüknek köszönhetően.

A döntőben az Eb meglepetéscsapatával, a strandfocista Dániával találkoztak, akik az eredetileg résztvevő, de a Délszláv háború miatt kizárt Jugoszlávia helyett szerepeltek az eseményen. A fináléban a németek végül 2–0-s vereséget szenvedtek. Karl-Heinz Riedle a kontinenstorna társgólkirálya lett negyedmagával.

Azon a napon egyszerűen nem lehetett kifogni Schmeichelen, John Jensen bombagólt lőtt és Brian Laudrup, mint annyiszor a tornán, igazi vezéregyéniségnek bizonyult. Sajnos a németeknek nem volt esélyük, a csapat gyengeségei már a csoportkör alatt a Hollandiától elszenvedett vereség során is megmutatkoztak. A 1990-es világbajnok gárda magja még egyben volt, de az akkori csapatszellem tovatűnt.

1996, Anglia - Az aranygól

Az első alkalommal 16 csapat részvételével megrendezett 1996-os labdarúgó-Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt a Nationalelf. Matthäus és Berthold kiesése érzékenyen érintette a csapatot, de Klinsmann és Sammer vezetésével minden akadályt sikeresen vett a csapat. 

Csehország ellen 2–0-ra, Oroszország ellen 3–0-ra nyertek, míg Olaszországgal gólnélküli döntetlent játszottak a csoportkörben, amivel csoportelsőként biztosították a továbbjutásukat. 

A negyeddöntőben a horvátoknál bizonyultak jobbnak (2–1), az elődöntőben a rendező Anglia ellen 1–1-es döntetlent játszottak. A Puhl Sándor vezette mérkőzés 3. percében Alan Shearer szerezte meg a vezetést az angoloknak, amit Stefan Kuntz egyenlített ki, és alakította ki a végeredményt a 16. percben. A hosszabbítás sem hozott újabb gólt, így büntetőpárbaj döntötte el a finalista kilétét. Mindkét csapatból az első öt rúgó egyaránt értékesítette a büntetőt, a hatodik párosból Gareth Southgate lövését azonban Andreas Köpke kivédte, Andreas Möller a sajátját viszont belőtte, bejuttatva a németeket a döntőbe. 

Isten szeme: Stefan Kuntz az egyenlítő találat szerzője, aki akkoriban a török Galatsaray játékosa volt, minden csapattársának beszerzett egy „Isten szeme“ –talizmánt Isztambulban. Az esetleges tizenegyesekre gondolva extra segítséghez folyamodott. Úgy tűnik az angolok ellen hatott a mágia!

A döntő előtt a német orvosok csodával határos módon összedrótozták Klinsmann, aki vállani tudta a játékot. Az Eb-finálé másik csapata az a Csehország volt, akikkel a csoportmérkőzések során egyszer már megmérkőztek. A találkozón a csehek jutottak előnyhöz Patrik Berger 59. percben szerzett tizenegyesgóljával. A mérkőzés hőse Oliver Bierhoff volt, aki a 73. percben kiegyenlített, majd a hosszabbításban a 95. percben szerzett aranygóljával meg is nyerték a mérkőzést, és ezáltal harmadik alkalommal az Európa-bajnokságot is. Németország ezzel az újraegyesítést követő első jelentős diadalát aratta.  

A torna előtt a fogadóirodák a német győzelemet 4:1 –re, a csehek Európa-bajnoki címét 66:1-re adták. Majdnem bejött a 66-szoros pénz!

Gerd Müller (1972) és Horst Hrubesch (1980) után Bierhoff lett a harmadik, aki két gólt szerzett Eb-döntőben – Németország csak döntőbeli duplákkal képes Európa-bajnokságot nyerni. 

A torna legjobb játékosának Matthias Sammert választotta meg az UEFA, aki később az Aranylabdát is kiérdemelte. A németek ismét Európa trónjára ültek, de lassan látszottak már a repedések az utánpótlásnevelő bázisok falain.

 A győztes csapat: Köpke – Sammer – Strunz, Eilts (Bode, 46.), Babbel, Helmer, Ziege – Hässler, Scholl (Bierhoff, 69.) – Klinsmann, Kuntz

Utolsó részünkben az útkereső, formálódó német válogatott szerepléseit fogjuk nyomon követni egészen napjainkig.