Egy ál-twitter profillal német nacionalisták rasszista támadást intéztek a német-dán meccs alatt az interneten Mesut Özil ellen. 

ozil_hitze.jpg 

"Özil nem német! Egy darab papír nem változtatja meg a származását." - szólt a twitteres bejegyzés a @PiratenOnline álfelhasználótól.

Továbbá az is megjelent a közösségi oldalon, hogy a német válogatottban csak olyan játékosok szerepeljenek, akiknek németül cseng a neve. Az oldalon aztán több mint 3000 hozzászólás és tiltakozás is megjelent, melynek hatására a szolgáltató bezárta a felhasználó profilját.

Özil szülei Törökországból származnak, de a válogatott középpályás már a németországi Gelsenkirchen-ben született. Édesapja elmondása szerint sokáig hezitáltak, végül eldöntötték, hogy feljelentés fognak tenni ismeretlen tettes ellen. Az már más kérdés, hogy valószínűleg soha nem derül fény a tettes(ek) kilétére.

"A feljelentéssel meg kell húznunk egy vonalat, amit a tettes most átlépett" - nyilatkozta a Mustafa Özil, a játékos édesapja, a német sajtónak. A rasszista támadók a felhasználónevükkel az úgynevezett Kalóz Pártra (Piraten-Partei) akarták terelni a gyanút. A berlini székhelyű, digitális forradalmat hirdető szerveződés azonnal elhatárolódott a történtektől és "rasszista szarkeverésnek" titulálta az egészet.

Ebből is látszik, hogy Mesut Eb-n mutatott eddigi gyengébb formája és játéka Németországban már nem csak a sportszerető közvéleményt osztja meg, hanem egyéb irányú támadásokra is okot ad. 

19 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://diemannschaft.blog.hu/api/trackback/id/tr964597883

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Közösség ellen izgat és emberi méltóságot sért a Véleményvezér blog írása 2012.06.19. 13:41:07

Uszító hangú posztban követeli a nyugdíjak inflációt követő mértékű emelésének a beszüntetését a Véleményvezér blog. A szerkesztőséghez közeli blog írását az Index a címlapján is ajánlja. Hangsúlyoznám: a Véleményvezér blog az ellen uszít, hogy a nyugd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.06.19. 13:47:59

ebből is látszik: mindenhol vannak hülyék! főleg a régi ost területeken.

de nézzük a jó oldalát! talán ezen felkapja a vizet Özil és behúzza a maradék meccseket egy kiváló teljesítménnyel! :)

robot_ 2012.06.19. 13:50:00

nem volt azert olyan gyenge az EB-n eddig szerintem es nem csak a kapufak miatt mondom. Inkabb Mueller az aki eleg gyengen muzsikal korabbi magahoz kepest.
Amugy ez az agyalagyult rasszista szar maszlag kezd kurvara unalmas lenni.
Mindig ez van. Minden vilagversenyen ezt toljak, piszok unalmas es nem vezet sehova. Aki valtoztat lakhelyet, aztan ott szuletik gyereke, mint pl ahogy Oezil is Nemetorszagban szuletett, az mindig megkapja ezt. Aztan ugyse lesz belole semmi. Most akkor nem lesz nemet emiatt? Vagy mi? Ez olyan eszetlen baromsag, raadasul maguk a tiltakozok se gondoljak komolyan: Ok lennenek legjobban meglepve ha mondjuk holnap Oezil bejelentene, h matol o nem nemet. Ilyen nincs. Vagy megis mi lehetne az ellenkezoje annak hogy o nemet? Mert ez a bajuk, nem? Ennek nincs semmi ertelme...

marczy 2012.06.19. 14:26:15

Olyanok lökik a süket dumát, akik még Meşut Özil valódi származását sem ismerik. Az internetre feltett valaki egy körkérdést, hogy a válaszoló minek gondolja Özilt. Németnek, töröknek, fele-fele stb. A bicska kinyílt a zsebemben, mert egy válasz hiányzott, mégpedig a helyes. Meşut Özil ugyanis KURD. És ha kurd, akkor éppúgy nem biztos, hogy olyan nagyon török akar lenni, mint ahogy a székelyek lerománozása is csak azért jött divatba, mert a II. világháború után - orosz parancsra - Magyarország agyát fronton kilúgozták, átmosták. A kint rekedt magyarokról negyven évig tilos volt beszélni! Az igazság viszont az, hogy a török nacionalizmushoz képest a román sehol nincs. 1991-ig a kurd nyelv mint olyan be volt tiltva! És nagyon sok "török" éppen ezért hagyja ott Törökországot, és persze a németeknek fogalmuk sincs a kurdokról, és nagyon meg vannak lepve, ha kiderül számukra, hogy Törökországban a törökön kívül más etnikumok is élnek, akik számára a török nem anyanyelv.
Özil gondolom németül tökéletesen beszél, az ő esetében inkább az a kérdés, hogy muszlimként mennyire tudott integrálódni a német társadalomba. Ennek megítélése azonban nem az egyszerű szurkolók dolga.

Habbal 2012.06.19. 14:29:25

Özil német, meleg és emellett hihetetlen nagy tehetség. A nationalelf nem lenne nélküle az ami, jól keveri a labdát a srác. Igaz hogy kicsit haloványabb a teljesítménye, de azért még mindig nem gyenge.
Müller-nek sajnos idán nagyon rossz éve volt, úgy érzem hogy most a válogatottban sem tud eléggé felpörögni. Inkább csak lassítja a támadásainkat. Persze vannak így is jó megmozdulásai, én még mindig kedvelem mert igazi csapatjátékos. Bár néha azon bosszankodom hogy miért nem vállalja el inkább a lövést.
Visszatérve a témához, ha csak a németnevű emberek maradnának a csapatban vajon az mire lenne elég?

Muad\\\'Dib 2012.06.19. 14:37:42

Jaj, Istenkém, mi lesz most? Az még egy dolog, ha mondjuk agyonverik, vagy felakasztják a családját. Az belefér. Na de rasszista inzultus twitteren? Ez már túlzás! Nem kellene esetleg bombázni valakit? Mindegy kit, csak történjen már valami!
Hihetetlen, hogy néhány hülye marhaságát sikerült megint annyira túlpörögni, hogy most már valóban eljutott mindenkihez az akció. Facepalm...

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.06.19. 15:14:10

@Muad\\\'Dib: ha egy kicsit is tisztában vagy a németországi viszonyokkal, akkor tudhatod, hogy ott egy ilyen cselekmény is kiveri a biztosítékot. igen, ennyire szenzitívek és nem, nem csak a holokauszt miatt, hanem azért, mert az utóbbi 50 év ott a bevándorlók befogadásával telt el és részben ennek is köszönhetik az ország újjáépítését.

igen, ott ennyire törődnek a kisebbségekkel. még akkor is, ha egyre több a társadalmi feszültség a régi bevándorlók leszármazottai és a német gyökerekkel rendelkezők között.

Muad\\\'Dib 2012.06.19. 15:19:41

@csabsz13:
Annyira törődnek velük, hogy pár hülye most valóban úgy érezheti, hogy ők a menő gerillák, és a világ valamennyi hasonlóan gondolkodójához eljutott a hír. Ez nem törődés, hanem PC hisztéria és műsor...

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.06.19. 15:20:59

Egyszerű... ha rasszista tahókáim kocsmázás és twitterezés helyett mondjuk focizni tanultak volna, és kemény, kitartó edzéssel jobbak lennének Özil pajtásnál, akkor szép szőke németárja futbalisták játszanak a pályán.
Amíg viszont barátaink sörtől vöröslő poféval kelet-európai prostik társaságában ügyködnek a Generalplan Ost megvalósításán, addig kénytelenek mindenféle idegenvérű Gastarbeiterek dolgozni és focizni.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.06.19. 15:28:15

@Muad\\\'Dib: hát akkor ebben nem értünk egyet.
azért még egy érv az én véleményemhez: ott belátták, hogy a nem német származású csoportokat nem lehet kizárni az ország jólétéből, építéséből. rájöttek, hogy rájuk is szükség van ahhoz, hogy Németország 20 év múlva is a világ egyik legélhetőbb országa legyen.
nem úgy tekintenek rájuk, mint szükséges rossz, amivel együtt kell élni és csak annyira kell őket beengedni a társadalomba, amennyire szükséges. (mint itthon - csak hogy egy közeli példát hozzak)

Muad\\\'Dib 2012.06.19. 15:32:23

@csabsz13:
/Off
"Megbukott a multikulturális társadalom - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. Szerinte az országba érkező bevándorlóknak muszáj megtanulniuk rendesen németül, és többet kell tenniük a beilleszkedésért..."
origo.hu

Ezek szerint annyira nem sikerült jól.
/ON

Egyébként én ezt a rasszizmus hisztériát komplett hülyeségnek tartom. Teljesen mindegy azért szidják a k**va anyját egy focistának, mert más színű mez van rajta, vagy azért, mert fekete/sárga/fehér. Nem kellene kiemeltként kezelni valamit azért, mert most ez a trendi...

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.06.19. 15:42:06

@Muad\\\'Dib:
/OFF
azért a folytatást szépen ellustálkodtad:)
"Ugyanakkor azt is mondta, Németországnak nagyon is szüksége van a szakképzett munkaerőre"

legalább ott ezt beismerik és tesznek valamit. nem azt írtam én sem, hogy tökéletes összhangban élnek együtt...

""Nem lehetünk olyan ország, amely azt üzeni: azokat, akik nem német anyanyelvűek, nem látjuk szívesen" - mondta a kancellár. Szerinte a bevándorlóknak muszáj megtanulniuk németül, hogy a munkaerőpiacon boldogulhassanak. "Azoknak, akik részei akarnak lenni a társadalmunknak, nem csak a törvényeinket kell betartaniuk, hanem bírniuk kell a nyelvünket is""

ez jól mutatja, hogy ott van egy követelmény és egy felajánlott cél is. megint csak ellentétben Magyarországgal.

ezen kívül nem értem a "nem sikerült jól" mondatodat. ez egy mostani, aktuális folyamat. még nem ért véget...
/ON

azért sem szép szidni egy focistát, mert más színű mez van rajta - ez pontosan egy másik megnyilvánulása annak az emberi hülyeségnek, ami a rasszizmust is magával hozza.

azért lehet szidni egy focistát, mert durván játszik, primadonna módjára siránkozik vagy éppen mindig reklamál a bírónál.

rakaz 2012.06.19. 16:50:56

A németek, azt csinálják, amit I. István
királyunk ezer évvel ezelőtt. A befogadottakkal értékesebb az ország.
Nincs uj a nap alatt. Agyvérgőzös nacionalisták, illene emlékezni és okulni
a multból!!!

robot_ 2012.06.19. 18:03:59

ejjj, meg mindig ez a faszsag.
Rugjon golt,
adjon golpaszt...stb.
Ilyenekrol lesz meg szo vagy csak a vilag lesz megint megvaltva és a végén valaki rárántja az igazára ?
Amugy szerintem nem jatszott rosszul ezen az EB-n, csak mar masok az elvarasok vele szemben mint 2 eve mikor kvazi meg ismeretlen volt. A jelenlegi csapatnak Mueller es Podolski is gyengebben teljesito pontja.
Ha semmit nem varnank Oezil-tol, mint 2 eve, akkro elmondhato h tok jol jatszik, talan neha atlagosabb. Meg gondolom ez a Real-os ev ki is meritette rendesen. A masik hogy most mar tudjak h veszelyes es fogjak jobban mint 2 eve. Ez is nehezito tenyezo.

JadenFell 2012.06.19. 20:24:52

@Habbal: Honnan veszed hogy meleg? Van felesége.

ottomoll 2012.06.21. 16:22:08

@csabsz13: Szerintem el van egy kicsit túlozva a csapat etnikai összetétele körüli polémia. Direkt megnéztem, és a 23-as keretben 16 német etnikumú van. Ami pl sokkal jobb arány, mint a francia, angol, vagy holland csapat esetén.Érdekes egyébként, hogy ismerőseim , akik pl Özil török származását firtatják gond nélkül szemet hunynak Ibrahimovics bosnyák származásán. Pedig mindkettőjüknek a szülei települtek át.

ottomoll 2012.06.21. 20:11:54

@csabsz13: Alpvetően egyetértek veled a német táradalommal kapcsolatban, viszont abban az ominózus Merkel beszédben ("a multikulturalizmus megbukott")az is szerepelt, hogy az újonan bevándorolt rétegekben egyre erőteljesebb szegregációs folyamatok észlelhetőek, és a gyerekek némettudásával is gondok vannak.Ezek pl 15-20 éve még nem voltak jellemzőek.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.06.22. 10:05:53

No, semmi beharangozó, göröggyalázó, tzatzikivá aprítást kilátásba helyező post? :)

Habbal 2012.06.22. 10:33:14

@JadenFell: Csak elég gyanús, azt nem tudtam hogy van felesége.

heiki töltő 2012.06.22. 12:10:31

@Hooshee: Már fenn van, bár most nem voltam alázós kedvemben :)
süti beállítások módosítása