Tegnap este Dánia 2:1-es legyőzésével a Mannschaft megérdemelt helyére került, a csoport élére és egyúttal a negyeddöntőbe. Az elmúlt napok meglepetési faktora szerencsére nem érvényesült, ha nem is meggyőző játékkal, de magabiztosan, a győzelemre hajtva rács mögé juttattuk az Olsen-bandát is. Közhellyel élve a 3 meccs 3 győzelmet nem kell magyarázni, de lehet és kell is belőle tanulni. Az előzetesen „halálcsoportnak” elkönyvelt négyesben a csoportkör végére egyértelműen kikristályosodtak az erőviszonyok, még ha nem is mindenki a luzitánok továbbjutását várta a a németek mellett. Továbbvittük magunkkal a szőröstalpú ibériai cigányokat is, hogy Cének ne kelljen Özil és Khedira froclizását hallgatnia Madridban a nyári bulizást követően.

bcsoport edzői.jpg

DÁNIA–NÉMETORSZÁG 1–2 (1–1)
Lviv, Lviv Arena, 32 990 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)

DÁNIA: Andersen – Jacobsen, Agger, Kjaer, S. Poulsen – Kvist – Eriksen, J. Poulsen (Mikkelsen, 82.), Zimling (C. Poulsen, 78.), Krohn-Dehli – Bendtner. Szövetségi kapitány:Morten Olsen

NÉMETORSZÁG: Neuer – L. Bender, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Th. Müller (Kroos, 84.), Özil, Podolski (Schürrle, 64.) – Gomez (Klose, 74.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Gólszerző: Krohn-Dehli (24.), ill. Podolski (19.), L. Bender (80.)

Két győztes rangadóval (bár így utólag a kukások ellenit dőreség lenne annak titulálni) vártuk az utolsó csoportmeccset, amelyiken a strandfocista dinamitok vártak ránk. Egészen elképesztő adatra bukkantam a meccs előtt, Morten Olsen még nem kapott ki a németektől a válogatott élén eddig eltöltött 12 éve és négy germánok elleni összecsapása alatt. Ez még inkább óvatosságra intett bennünket, hiszen pontosan 20 éve az 1992-es Eb-döntőjében egyszer már lebecsültük kékfogú Harald fiait.

Boateng eltiltott volt, ezért Bender került be a csapatba. Szóba került Höwedes is, de egyértelműen látszik már az az irányvonal, amivel Löw a Bender-ikreket szeretné beépíteni a jövő válogatottjába, még ha a kisebbik/nagyobbik tesó most ki is maradt a keretből. Lars perceket már kapott az előző két meccsen, mintha sejtette volna generálisunk, hogy Boateng úgyis besárgul valamikor. A kapitány, ahogy ígérte: az alaphadtestet küldte pályára, nem tartalékolt. A her(n)ceg lett a legfiatalabb európai játékos (27 évesen és 13 naposan), aki 100. alkalommal lép pályára hazája válogatottjában. Legalább valamiért emlékezni fognak rá a statisztikusok, de erről később még bővebben.

Mivel a dánok nem tudták elboltolni a lembergi bolhán az ukránokkal Zeusz villámbotját, számukra kedvezőtlenül: kiváló időjárási körülmények között kezdődött a meccs. Bendtner fejesét követően a hatodik percben Müller került nagy helyzetbe, de rosszul találta el a labdát, így Andersen rávetődött.

A 12. percben Gomez 17 méteres löketével visszazökkent Mario barátunk a szokásos formájába, majd Bendtner átlövése kötött ki a jobb alsó sarok mellett. 19. percben Andersen holland vezetésről szőtt meséjének hatására a dán védelem megtört.

Müller adott be jobbról, Gomeznek nem volt jó a labda vagy elbaszta, de úgy pattant róla visszafelé, hogy Podolskit ziccerben találta, aki jobbal állítás nélkül a léc alá bombázott. Po(psi)dolski megszerezte a jubileum alkalmából azt a gólt, ami miatt még 100 meccset zsinórban végigalibizhet a nemzeti mezben. Tegnap este a kölni klubvezetőség idegesen, tajtékozva hívta fel Poldit, hogy az ágyúsok visszakérnék az átigazolási lovét és jövőre is kecsketejjel rohaszthatja a beleit, ha nem szedi össze magát. Úgy látszik a pünkösdi királyság még jövőre is tartani fog. 0-1

poldi.jpg

A dánok innen visszajöttek, mert Bendtner visszafejelt egy szögletet a kapu elé középre, erre Krohn-Dehli rárobbant és hat méterről Neuer feje fölé bólintott. A védelem ebben azért vastagon benne volt, bár a dánoktól már eddig is láttuk, hogy a fejjátékuk nem az ír kategóriába tartozik. Közben Cé egyenlített, így a tehenészek ismét kiesésre álltak. 1-1

A 32. percben Mesut 16-os jobb sarkáról elvégzett szabadrúgását követően Andersen rosszul jött ki, de Bendtner tisztázott Hummels elől, majd a szöglet után elgomezeltünk ismét egy helyzetet. Ja, az megvan, hogy a Mario 18 másodpercig birtokolta a labdát a hollandok ellen. Na ezért világklasszis!

A szünet előtt takónypóc 17 méterről megmutatta, hogy milyen nagyszerű ágyús lesz belőle jövőre. Ilyenek után komolyon el kellene gondolkodni az UEFA-nál a labdafogó háló szakítószilárdságának újboli megtendereztetéséről. Bár Andersen tett egy mozdulatot a labda felé, de csak a csuklótörésért járó biztosítási díj motiválhatta.

Folytatódott a Gomez-show, egy dán védelmi hibát követően 11 méterről ziccerben dupla érintéssel mellé törte a labdát, ami karambolban kiváló ütés lett volna. Majd a 43. percben megmutatta miért nem érdemes két cselre is vállakoznia a tizenhatoson belül. Andersen nagyon szerette volna a kéztörésért járó biztosítási pénzt a hazai tejgazdaságukba invesztálni, mert megint odatette a kezét Mario arannyal kiöntött lába alá.

Lepörgött az első félidő, a dánok a másik meccs alapján kiesésre álltak, de eddig nem nagyon érződött rajtuk a továbbjutás iránti vágy. Beálltak védekezni, egy-egy kósza kontrával próbálkoztak, amiből egy be is akadt egy szöglet után.

A csere nélküli szünetet követően az eredeti Gomez szólójával és egy simán mellé zúduló lövéssel folytatódott a mérkőzés. Erre már fel sem kaptam a fejem, magamban már a Gomez-Klose cserét vártam, amikor a strandfocisták majdnem bemákoltak egyet: Bendtner átadását Jakob Poulsen lőtte 16 méterről a jobb alsó irányába, a labda azonban kívülről érintette a kapufát.

Egy óra után már majdnem bealudtam, megpróbálkoztam egy második sörrel kihúzni a végéig, de nem sikerült, három lett belőle. Az árpalé gyomromban való megerjedésének hatására a 64. percben kezdtem el hallucinálni, mikor Szent Tehenünket lehívta a gazdája a legelőről és Schürrlét küldte be. A játék lassulásához nagyban hozzájárult Özil togyogása is, ami mellett most már nem tudok szó nélkül elmenni. Mivel akit eddig ezen a blogon keményen savaztunk gól(oka)t lőtt (takony és gomez), így Mesuttal sem fogunk kivételezni. Özil teljesen le van lassulva a Madridban mutatott sebességéhez képest és ezt nem foghatja a fáradtságra, mert látva Schweini és mondjuk Cé teljesítményét, ez nem kifogás. Mesut eddig fos vagy, reméljük ez segít!

És láss csodát Schürrle gyorsan megpezsdítette az állóvizet! Sami Khedira parádés labdájával kilépve hét méterről, balról a bal alsó irányába lőtt, de Andersen kitolta a labdát. Harald fiai is mozgolódtak, Zimling szánta el magát lövésre, távoli próbálkozását Neuer inkább csak oldalra paskolta. Majd amit vártam teljesült, Miroslav Klose is beállt, miközben Ronaldo második gólját is megszerezte. A 75. percben Bendtner próbálta átemelni Neuert, de a német kapus a helyén volt. 

A 80. percben végleg szarral meszeltek a dánoknak, német kontra végén Özil passza pontatlan volt Klosének, de Lars Bendernek pont jó lett, aki jobbról, 11 méterről a jobb alsóba lőtt. Bender teljesen megérdemelte a gólt, kisebb hibákkal ugyan, de ügyesen lehozta első teljes meccsét a Nationalelfben. 1–2.

dania01.png

A hátralévő időben próbálkoztak még ugyan a dánok, sőt Neuer is megpróbált egy kosztajanisat, de végül 16-os előterében nem veszítette el a labdát. Vége, nyertünk 1:2! A sör is elfogyott.

Nem volt az a parádés vagy a hollandok elleni első félidőben mutatott kiváló játék, de nem is ezt vártam. Ahhoz képest, hogy a 64.percig ismét tíz emberrel játszottunk, a dánok ezzel az előnnyel sem tudtak élni. Az Olsen-banda nem akart mást csak betonozni a tizenhatosuk előtt, aztán lesz ami lesz, bár a második félidő elején belfinghattak volna a nullás lisztünkbe. De nem tették. Most már csak kis betűvel írom le, hogy az 1:1-es tippem el is ment, de nem bánom. Mi nem botlottunk meg mint az oroszok és a hollandok, simán bejutottunk a négy közé negyeddöntőbe. Érdekes ez a lúzer holland vonal mindkettő esetében, nem? Az eredetileg kikiáltott halálcsoportból a hollandok kivételével mindenki továbjutott volna bármelyik másik négyesből.

Ami pozítivum a Löw-éra előző világversenyeihez képest, hogy nem volt megingás a csoportkörben (2008: vereség a horvátoktól, 2010: vereség a szerbektől) és úgy látom rengeteg potenciál csücsül még a padon. Generálisunk a megfelelő hadi ösvényen vezeti csapatunkat és a legjobb úton haladunk Kijev felé. Ehhez képest a görögök elleni meccs csak könyebb lehet, bár őket is egy német tanította meg focizni…

 

Nyilatkozatok

„Lars Bender megmutatta, hogy a védelem szélén is megállja a helyét – így a németek szövetségi kapitánya, Joachim Löw, egyben saját magát is megdicsérve ötletéért, hogy ott játszassa őt. – Hatalmas elszántsággal, ambícióval futballozott, ő a nap felfedezettje. Győztes típus. Remekül játszottunk a két 16-os között, nem voltunk arra sem tekintettel, hogy nem fontos győznünk a továbbjutáshoz. A szünet után minden eldőlt. A görögök ellen más lesz a találkozó hangulata, mint most, hiszen az elődöntő a tét, bár az is igaz, hogy ők is a dánokhoz hasonló stílusban futballoznak. Most túl sok teret adtunk ellenfelünknek, különösen a második félidőben, egyébként sokat fejlődtünk a tornán.”

„Nem a saját posztomon léptem pályára, de remekül éreztem magam. Nagyon örülök a gólomnak, és még egyet szerezhettem volna. Azt az egyet viszont szerencsés körülmények között lőttem, megláttam a szabad helyet, és bejött. Nem az a lényeg, hogy hol kapok helyet a csapatban, örülök, hogy egyáltalán pályára léphetek. Első Európa-bajnoki meccsemen győztes gólt szereztem, ez sohasem felejtem el” – így a már említett (eredetileg) védekező középpályás, Bender.

„A legerősebb válogatott ellen fantasztikusan helytálltunk – így a dánok szövetségi kapitánya, Morten Olsen. – Sajnos a második félidőben nem remekeltünk, pedig sokat volt nálunk a labda. Kiderült azonban, hogy egy ilyen csapattal, mint a német, nem tudjuk felvenni a versenyt. Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen rivális ellen ennyi helyzetet nem hagyhatunk ki büntetlenül.”

11 komment

Címkék: dánia meccselemzés

A bejegyzés trackback címe:

https://diemannschaft.blog.hu/api/trackback/id/tr344595672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JadenFell 2012.06.18. 15:17:28

A "szőröstalpú ibériai cigányok" jelzőt azért túlzásnak érzem. A portugálok nemigen tettek semmit amivel ilyen utálatra adnának okot. Ha a spanyolokról lenne szó aszondom oké...
Szerintem nem volt ez annyira sima meccs mint leírtad. A dán gól végig ott lebegett, és ha bekapjuk, akkor a kiesés szélére sodródott volna a csapat 2 győzelem ellenére is. Német helyzet meg nagy nem is volt második félidőben (kivétel azt amiből gól lett), így egyenlítés kérdéses lett volna. Ez a dán csapat, ami ellenünk játszott az A csoportból röhögve ment volna tovább, még egy jó lábbal felkelt orosz válogatott ellen is akár.
Egyébként meglepően fasza iromány, ezúttal nem is lett erőltetett. Így tovább.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.06.18. 16:22:29

tényleg jó lett az összefoglaló!
Schürrle valóban lendített a játékon, Özil és Poldi jó lenne, ha elkezdenének hajtani.
Viszont nem gondolom, hogy még csak kicsit is meglegyintette volna a németeket a kiesés szele.
Annyi történt, hogy a második félidőben leeresztettek egy kicsit, úgy tűnt, hogy a dánok nem akarnak kijönni a 16osuk elől, így a németek sem nyomtak...

szanalmas 2012.06.18. 19:22:13

Podolski és Müller egy kataszrófa, mikor hallottam, hogy Löw szerint a védekezésük miatt ilyenek, direkt figyeltem, Müller ha hátrament, akkor igyekezett pont másfelé futni, mint amerre a labda volt. Egyszerűen nem értem, hogy ha a német szaksajtó, a német szurkoló látja, (sőt, még én) is akkor Löw mi a faszról beszél?
Az a mákja, hogy annyira gagyi a többi csapat, hogy 8-9 emberrel is nyernek! :)

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.06.18. 22:13:12

Őszintén szólva amúgy drukkoltam hogy a Hollandok valahogy szenvedjék magukat tovább: most a B csoport tényleg második legjobbját vittük magunkkal, akit szerintem simán vissza fogunk kapni a négy között (már persze ha tzatzikit csinálunk a görögökből, de ez azért nagyon remélem hogy sikerül).

ottomoll 2012.06.19. 00:09:05

@szanalmas: Bezzeg a spanyolok ma este milyen "faszán" játszottak!:)))

TommyGun77 2012.06.19. 08:10:48

@szanalmas:
Szerintem Müller még mindig jobb mint Podolski. Aláírom jó helyen kellett lenni a gólhoz hogy betudja vágni de ezen kívül alig ér labdához. Müller legalább fut passzol, poldi még ennyi se. Mindenesetre ha ilyen lassúfolyó effektussal tudunk nyerni a halál csoportban azért az nem rossz. Mi lesz ha sikerül egy klasszis meccset összehozni ahol mondjuk a 2x ennyi helyzetünk van és többet értékesítünk. Özil sincs a toppon, mi lesz itt ha végre kifogunk egy jó meccset. Én reménykedek :)

JadenFell 2012.06.19. 09:38:30

@Hooshee: Portugálok spanyolokkal elődöntőznek, úgyhogy legkorábban a döntőben találkozunk velük újra.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.06.19. 10:11:57

Óarosseb... Ezt benéztem, és ennek megfelelően tippeltem (rosszul).

killin tours 2012.06.19. 15:31:26

"Müller adott be jobbról, GOMEZNEK NEM VOLT JÓ A LABDA, DE ÚGY PATTANT RÓLA VISSZAFELÉ, hogy Podolskit ziccerben találta"

"Klosénak HOSSZÚ VOLT Özil labdája, a jobbhátvéd, Bender azonban jól kísérte a támadást"

robot_ 2012.06.19. 18:08:44

@killin tours:
Ezt most minek irtad le megint csak másképpen fogalmazva?
süti beállítások módosítása